Az egyetlen kulcs tévhite: Miért olyan a napi rutinunk, mint egy bezárt ajtó, ami csak arra vár, hogy megtörténjen?
Legtöbben csak akkor gondolunk az autókulcsunkra, amikor kétségbeesetten próbáljuk átrendezni a lépteinket és feldúljuk a nappalit, vagy amikor az a kis műanyag gomb teljesen elromlik. Ezt a kis fém- és műanyagdarabot abszolút biztonságként kezeljük egy bizonytalan világban. De ami igazán mély, költséges bajba sodor minket, az nem az alkalmankénti ügyetlenség pillanata; hanem az a csendes, mindennapi szokás, hogy teljes mértékben egyetlen kulcsra, egyetlen kulcstartóra és egy törékeny tervre támaszkodunk. Gondtalanul a konyhapultra dobjuk, feneketlen bevásárlószatyrokba ejtjük, és hagyjuk, hogy a belső akkumulátor lassan lemerüljön az utolsó parázsig, mindig Feltételezve, hogy egyszerűen örökre működni Fog – egészen addig a pillanatig, amíg már nem működik, és hirtelen az egész napunk teljesen felborul körülöttünk.
Az igazi szokás, ami megment egy krízistől, nem az, hogy ismerjük a nagy nyomás alatt végrehajtható vészhelyzeti trükköket, vagy hogy az esőben állva memorizáljuk a helyi lakatosok telefonszámát; hanem az a tudatos cselekedet, hogy jóval a katasztrófa előtt beépítünk egy tartalék tervet a napi rutinunkba. Ez azt jelenti, hogy tartunk egy tartalék kulcsot egy biztonságos, kijelölt helyen, amelyhez gyorsan hozzáférhetünk, ha elakadunk. Ez azt jelenti, hogy szigorú, naptáralapú ütemterv szerint cseréljük
